A magyar vitorlázás legendái
Izsák Szabolcs

Sok más nagy magyar vitorlázóhoz hasonlóan a neve sokak számára már csak a róla elnevezett emlékversenyből ismerős. Kétszeres olimpikon, Európa-bajnoki ötödik, sokszoros Magyar Bajnok, a Harmincas cirkáló osztály egyik fő felélesztője, a Sirocco megmentője volt, akinek sorsa tragikusan rövid életet engedélyezett. Ha valaki példát keres az igazi versenyző, a mindig aktív ember típusára, Izsák Szabolcsban megtalálja.

Már a születése is rumlis volt. 1944. április 3-án, Budapest első szőnyegbombázásának napján született. Ez a nap és a következő hetek feszültsége egész életére rányomta a bélyegét. Az ő korosztályából azok, akik a világháború utáni nehézségeken, az éhezésen, alultápláltságon felülkerekedtek, nagyon küzdőképes emberekké váltak. Benne is állandó tettvágy élt, igazi cselekvő ember volt.
Édesapja idősebb Izsák Tibor a Magyar Vitorlás Szövetség egyik alapító tagja, a negyvenes években szövetségi kapitány is volt. Szabolcs testvérével, a szintén ismert versenyzővé lett Tiborral együtt O-jolléval, a híres Siccel (Szénásy József jó barátjuk, majd édesapjuk halála után nevelőapjuk lett) kezdett vitorlázni Lellén. A családnak vízparti telke volt, így a gyerekek szinte egyszerre tanultak járni és hajózni. Nyáron szabadon vitorlázhattak, persze meghatározott körzetben. Ennek feltételeként megtanulták a Siccet megbízhatóan vezetni, kezelni. Szabolcs 14-15 éves korában kezdett el versenyezni. A Vasasban finn dingizett, az első, a Füredi Hajógyárban legyártott tízes sorozatból kapott egy hajót. 17 évesen az ifibajnokságon harmadik lett.
Nagyon szeretett sportolni. Szentendrén a ferencesekhez járt, ahol tornázott is, iskolabajnokságokon jó helyezéseket ért el. Dolesch Iván azért vitte a Spartacusba, mert atlétikus, jó mozgású legénységet keresett Gömöry Pali mellé. Ott is élen járt a fizikai felkészülésben. A reggeli futásoknál elsőként ért fel a dombtetőre (a Martra) és utolsónak jött le, annyi extra gimnasztikát végzett.
Abszolút versenyzőalkat volt lelkileg is, így jól passzolt a hajóba. A nála idősebb, tapasztaltabb Palitól rengeteget tanulhatott. Szabolcs akkoriban még nem bütykölgette a hajókat - később ebben nagyon megváltozott -, de ezen a téren nem is rúghatott volna labdába kormányosa mellett. Fizikálisan kifejezetten illett hozzá a hollandizás, és ő rendkívül élvezte a versenyzést és mindent, ami ezzel járt. Az akkori spartakusos hangulatot is nagyon szerette.

1964-ben ültek össze, és '67-ben ötödikek lettek az Európa-bajnokságon, majd egy év múlva Balatonfüreden, némi balszerencsével fűszerzett héten nyolcadikok. Élvezte azokat az éveket. Jó felszereléssel, és nagyon jó emberrel hajózott együtt. Két-, vagy többszemélyes hajóban mindig összegyűlnek a feszültségek, vannak összeütközések. Ahogy Pali mondja, a vízen támadó, óhatatlanul felmerülő ellentéteket, vitákat sosem szabad a partra vinni. ők pedig képesek voltak ennek a szabálynak az intelligens betartására. Nagyra becsülték egymást, és ez nagyon jó összhangot eredményezett kettejük között.
Az 1968-as mexikói olimpiai szereplés nem úgy alakult, ahogy mindketten szerették volna, és nem is érhették el a sportvezetés által elvárt helyet. A hivatalt nem érdekelte, hogy a feltételek adottak-e, csak elvárták az olimpikonoktól a pontszerzést. Az előolimpiára való utazásukat az utolsó pillanatban törölték, így minden előzetes tapasztalat nélkül szembesültek az acapulcói extrém Csendes-óceáni hullámzással és áramlatokkal.
Szabolcs első olimpiája után a másik nagy hollandis klubba, a BKV Előrébe igazolt Keféhez (Kőváry Károly), ahol Botond Laci versenyzőtársa lett. A klubban éppen akadt jó, versenyképes hajó, mert a Litkey-testvérek a Vasasba igazoltak. Botond Lacival nagyon jól mentek, akár ki is juthattak volna együtt a müncheni olimpiára. Nem úgy alakult. ők érték el a legjobb eredményt a magyarok közül a Litkeyékkel együtt, ám Balázs és Bence az olimpia évében szétváltak. A Vitorlás Szövetségben azonban úgy döntöttek, hogy csak abban az esetben utazik magyar egység az olimpiára, ha Szabolcs Litkey Bencével ül egy hajóba. Akkoriban gyakran döntöttek hatalmi szóval. Borzasztó lehetett ezzel az ultimátummal mit kezdeni, és otthagyni egy jó barátot, de nem tehetett mást.

Az olimpia után még versenyzett Bencével, és amikor befejezte a hollandizást, elindult néhány futamon finnel. Azután már csak nagyhajózott.
Szabolcs mérnök, geodéta volt. A földmérők a munkáik javát nyáron végzik. ő ezt úgy hozta össze a vitorlázással, hogy a szükséges mennyiségű munkát sajátos, irdatlan tempóban éjjel-nappal dolgozva végezte el. Így nyert szabadidőt a vitorlázáshoz.
1975-ben résztulajdonosa lett a Hárpia Harmincas cirkálónak, és ezzel új szakasz kezdődött az életében. Akkoriban végbement egy váltás a magyar nagyhajós mezőnyben. Éppen kiöregedtek a régiek, rengeteg nagy vitorlázó, remek emberek. Idősödtek, és egészen más szemléletet képviseltek, mint az olimpiai kishajós versenyzésből érkező Szabolcs. Nem követték annyira a változásokat, akár a technikai, akár a versenyzési stílus újdonságait. Apró példa erre az alba használata. Akkoriban a harmincasokkal enélkül jártak, és amikor Szabolcs felszerelt egyet, úgy gondolták, hogy azzal túlterheli, széttöri a hajóját. De ugyanígy felbolygatta a versenystílust is. Például az járta, hogy "hiába mész te a rajtvonalra backbordon (jobbcsapáson), Farkas Laci bácsinak mindenképp elsőbbsége van"! Tudták a szabályokat, de egészen más gondolkodásmód élt a vízen, mint ma. Szabolcs nagyon sokat tett egy merőben új szemlélet elterjedéséért.

Szemlélete hatott a technikai oldalra is, mivel a Hárpia nyomán a Harmincasokat fokozatosan átalakították. Albát szerelt fel, sztárvitorlából szabott át vásznakat, vagy külföldi versenyeken vásárolt a hajóra passzoló orrvitorlákat. Rengeteg más, apró technikai újítást is bevezetett. Abban az időben már bütykölős volt. Nagyon szeretett szöszmötölni, szerelni, újítani a hajón. Amit csak lehetett, mindent átalakított. Ettől a Hárpia lényegesen gyorsabbá vált ellenfeleinél, csak a Rabonbán és a Kékmadár tudott lépést tartani vele. Mindez serkentette a hajóosztályban versenyzőket, és a hajók megindultak a modernizálódás útján. Sorra vették át a technikai újdonságokat, szabták az új vitorlákat, majd beindult az öreg hajók felújítása és az újak építése is. Megmozdult az egész osztály, sőt újjáalakult, hiszen akkoriban még együtt futottak a Negyvenesekkel, a 6R-ekkel, és a többi klaszszikus hajóval. Rövidesen különváltak, és azóta a Harmincas cirkáló flotta egyre népesebb, erősebb.
ő ezt is rendkívül élvezte. Szinte a hajón élt. Sokat vitorlázott egyedül, gyakran aludt kinn a vízen, túrázott, horgászott. Ez már persze összefüggött a betegségével, az abból fakadó megszaporodott szabadidejével. 36 évesen kellett először muteni a szívét. Sokak csodálatát vívta ki, amikor két héttel a beavatkozás után már felmászott a Harmincas árbocára. Pedig az orvosok csak azt mondták neki, hogy igyekezzen visszatérni a korábbi életéhez, ahogy ezt a műtétek után tanácsolják az ijedt betegeknek.
A Hárpiával újraéledt a gyerekkorában megszokott tempó, amikor rengeteget vitorlázott Lellén, majd elkezdve a versenyzést Lelléről a klubba és vissza. A Repülő Hollandi nem alkalmas túrázásra, de még akkoriban is járta a Balatont az O-Jolléval, vagy öccse Dragonjával, ha tehette. Nagyon szeretett a vízen élni. Ezen nőtt föl, így amikor a Hárpia tulajdonosa lett, a hajót a nyaralójának tekintette. Nagyszerű tulajdonostársa volt Lehoczky János, akivel mindig jól megértették egymást.
Első szívműtétje után kezdett el horgászni, mert rengeteg szabadideje lett. Akkor még nem százalékolták le, de egyre kevesebbet kellett dolgoznia. Gyerekei is felnőttek, és különösen sok időt tölthetett a vízen. Tavasztól őszig a tavon élt. Néhány éven belül a helyiek által is elismerten az egyik legjobb horgász lett a Balatonon.
Az utolsó éveit kitöltő nagy vállalkozása, a Sirocco Hetvenötös cirkáló felújítása, hatalmas kihívás volt. A hajó a szövetségi telep sarkában pusztulásra ítélve korhadt. Szabolcs, ekkor már betegállományban, úgy érezte, hogy az ideje megengedi a gyönyörű klasszikus hajó megmentését. Bízott abban, hogy a Sirocco, ha vízre kerül, a Balaton leggyorsabbja lesz.

Hihetetlenül nagy munkát vállalt magára. Az akkori adórendszer lehetőségeit ismerve létrehozta a Sirocco Alapítványt a hajórestaurálás költségeinek fedezésére. Neki magának pénze nem volt, de elszántsága, kapcsolatai, barátai, és a hajó iránti szeretete vitték, segítették előre. Sokan fizettek be az alapítvány számlájára, nem csak vitorlázók. Ebből a pénzből a lehetőségekhez képest jól felújította a Siroccót. Az asztalosmunkát Rendek Zoltán végezte, a műanyagozásban többen is segítettek. A műanyaggal való bevonás abban az időben elfogadott hajó-felújítási módszer volt. A későbbihez hasonló teljes újjáépítésre nem lett volna lehetősége.
A Sirocco akkori felújításának máig gyűrűző, egyre szélesedő hatása lett. Ezen a hajón ismerkedett meg a vitorlázással és a versenyzéssel Láng Róbert, aki később megvette, és példamutató módon keltette új életre a testvérhajó Nemerét. Annak sikere pedig a Sirocco hasonló teljes felújításához, újjáépítéséhez vezetett. A sok-sok újjászületett klasszikus balatoni szépségről nem is beszélve.
A sors kegyetlensége, igazságtalansága, hogy utolsó nagy álma beteljesedését már nem élhette meg. Még ott volt a Sirocco vízrebocsátásánál, de az árbocot már nem ő állította be, és nem vitorlázhatott a hajóval. Az első műtétje után már csak Hárpiázott, viszont az egészsége folyamatosan romlott. Az elkerülhetetlenül szükséges második műtétet igyekeztek minél későbbre tolni, mert a kardiológia olyan gyorsan fejlődött. Ráadásul, ahogy öregszik az ember, a folyamatok lelassulnak, és ez is segíthette volna az életesélyeit. 13 évvel az első után következő újabb műtét is jól sikerült, ám közben tüdőgyulladást kapott, és ezt már nem bírta el a szervezete. 1993. július 3-án hunyt el.
Izsák Szabolcs olyan ember volt, aki belecsapott a vízbe, hullámokat keltett, és abból hullámverés támadt. Tetteivel fejlődést indított el, amelynek hatását ma is látjuk, élvezzük.

Ruják István